Keresés ebben a blogban

2011. szeptember 2., péntek

A vitorlázó repülés = költészet.


Valaha az egész így kezdődött és most ismét visszatért az életembe. Huszonhét évvel ezelőtt láttam meg egy fára kitűzve a hirdetést és a kíváncsiságom elvitt az akkori MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség) vitorlázó repülő klubjába. Egészen más rendszer volt akkoriban ezen a területen is. Toborozták a fiatal növendékeket és gyakorlatilag ingyen lehetet megtanulni repülni. A tudásért és az élményért cserébe, be kellett tartani az egyesület szabályait, amelyek a reptéren elég katonásak voltak. Zászlófelhúzás, sorakozó, jelentés, és mindenféle egyéb formalitásba csomagolták az ég meghódítását. Ezen kívül alapelvárás volt a társadalmi munka, ami nyáron javarészt a repülő üzemben való részvételt jelentette. Tehát egész hétvégét kint töltöttük a reptéren és csináltuk, amit ránk osztottak, cserébe valamennyit repülhettünk. Télen pedig a gépek karbantartása, takarítás és rendrakás volt a feladat. Fegyelmezett, de humoros és jó hangulatú közösség emlékét őrzöm azokból az időkből.

Néhány pedagógiailag kifogásolható oktatói visszajelzés és a kamaszkor egyéb vonzásai elsodortak a reptérről, és sokáig úgy tűnt soha nem is találok vissza. Ma már bárki, aki egészségügyileg alkalmas és szívesen áldoz rá, megtanulhat repülni.  A legtöbben, ahogy én is a motoros repülést választják, mert ezzel gyorsan és kisebb kockázatokkal lehet eljutni egyik helyről a másikra, míg a vitorlázó repülés inkább sport mintsem közlekedési eszköz.  Miután megszerezetem a motoros vitorlázó szakszolgálati engedélyt, ez évben még levizsgáztam egymotoros repülőgépre is, és legutóbb megszereztem a típust a négyszemélyes Cessna 172-re is. Engem is a gyorsan és praktikusan használható, akár külföldöt is úti célul választható megoldások érdekeltek, először…

Tegnap az ötödik felszállásomat jegyezhettem be a vitorlázó pilóta könyvembe, és végre remek időt sikerült kifognunk. Sokaknak maga a repülés ténye is félelmekkel és a veszély érzésével társul, ami érthető. Minden, amit nem ismerünk és nem tudjuk a veszély mértékét reálisan felmérni, az könnyen látszik félelmetesnek, éppen ezért ki kell próbálni, meg kell tapasztalni és utána kell dönteni arról, milyen szerepet játsszon az ember életében.

Jelenleg ebben a próbálkozásban vagyok, és még nem kötelezetem el magam a repülés ezen ága mellett, de az élmények és a gondolatok, amelyeket felszínre hoznak ezek a repülések, nagyon megérik a befektetést.

A vitorlázó repülés, költészet.

Együttműködés a természettel, a madarakkal, a széllel és a nappal, de leginkább a felfelé áramló légáramlatokkal. Láttunk ezerötszáz méteren kukorica héjat és nejlonzacskót magunk körül a feláramló levegőben. Figyeltük a madarak termikezését és igyekeztünk ellesni, ők hol találtak feláramlást. Mellettünk kapott el egy vércse egy másik madarat, repülés közben.  A víz fodrozásából, a fák dülöngéléséből, a füst irányából, következtetünk rá merre változott a szélirány.  Mindeközben a motoros repülésben alapvetően használatos eszközök, hátérbe szorulnak. Egy tapasztalt vitorlázó pilótának a szélzajból, meg kell tudnia állapítani, helyes sebességet. Egy cérna van felragasztva az ablakra és annak a jelzése segít elkerülni a megcsúszást a levegőben.  A rádió kapcsolat szinte esetleges (ami szerintem elég veszélyes), amikor többen vitorláznak a környéken, egy külön frekvenciára tekernek ahol nincs más forgalmazás és egymást szórakoztatják és tájékoztatják arról, ki hol küzd éppen, vagy hol boldog attól, hogy jó emelést talált. A föld felett, a hivatalos frekvenciákon túl, saját szabályok, és egyéni szabadságok szálló jelképei ezek a gépek és a bene ülő emberek.



Az ideális vitorlázó repülő idő délben kezdődik és kora délutánig tart. Ebben az időszakban lehet leginkább emelésekre számítani és mind azt mindnyájan megtapasztaljuk, ilyenkor van a legmelegebb is.  Egy kis kabinban plexi alatt ülve gyakorlatilag egy melegházban „élvezzük” a nap melegét. Ezen a hőségen a beáramló menetszél és a magasság tudd enyhíteni kissé. Mivel 1000 méterenként 6 fokot csökken a hőmérséklet, ezért ez is sarkalja a pilótát a minél magasabbra jutásban. Volt lehetőségem megfázni tavaszi repülések alkalmával, amikor is a lenti 20 fokból 5 fok lett 2500 méter magasan.

A repülés közben folyamatosan számolni kell, a megszerzett magasság, a szél iránya és a reptértől való távolság ismeretében. A kérdés nagyon egyszerű: vajon hazaérünk innen? Abban az esetben, ha a válasz nemleges. Keresni kell egy leszállásra alkalmas akadálymentes mezőgazdaságilag művelt területet és lehetőleg széllel szemben, barázdairányon, a nappal a hátunk mögött kell biztonságban letenni a gépet. A sikeres leszállás után lehet új ismeretséget kötni a helybéliekkel, miközben a reptérről már indul a szállítókocsi, ami a szétszerelt gépet és a pilótát is haza viszi.

Miután kb. 8 perc alatt egy vontatógép felhúzott minket 600 méterre, leoldottunk és kerestük a termikeket, amelyek a magasba segítenek minket. Kettő óra húsz percet repültünk, többször feljutottunk kétezer méterig ahol tegnap a felhő alap volt. Ott fehérlettek, szürkültek, feketéllettek felettünk ezek a vattacukornak látszó felhők és emelésekkel ajándékozták meg az utat hazafelé is.



A leszállási manőver közben olyan emeléseket kaptunk párszáz méteren, hogy meg kellett csúsztatni a gépet ahhoz, hogy jelentős magasságot veszítsünk és le tudjunk szállni. A gép még repülni akart, az oktatóm is, de engem már vártak és el is fáradtam kissé. Picit szédelegve, és elcsigázva, de körülbelül egy hétnyi távoli országba megtett nyaralással megegyező mennyiségű élménnyel gazdagodva indultam folytatni a földi életem…