Keresés ebben a blogban

2010. június 13., vasárnap

Mozgalmas hónapok

vannak mögöttem, és ebből az elmúlt egy hét  különösen sok élménnyel gazdagította az életem. Szinte csak az alvással töltött órákat nem tervezem, ütemezem, már a pihenésre szentelt időt is tudatosan töltöm meg tevékenységekkel, mert egyébként valamire biztosan nem jutna idő.

Úgy tűnik a blog írás áldozatul esik ennek az időszaknak, mert annyi minden történik nap mint nap, hogy minden este írhatnék jó pár bejegyzést, de akkor mikor aludnék? Pedig érzem, jó lenne lejegyezni, mert elvesznek a sodrásban ezek az élmények, és csak a tudatalattimban dolgoznak tovább.



A legfontosabb, hogy mindeközben megmaradt a motivációm és a lelkesedésem. Néha két feladat közt utazva azért megsajnálom magam, de amint átadom magam a következő tevékenységnek, már megtalálom benne a sikerélményt.  Amikor egy új időpontot kell bejegyeznem a naptárba, azért van bennem némi ellenérzés, de az is jól látszik, ahogy végre beteljesíti az ígéretét a nyár, újra visszakapom majd a döntési szabadságot a saját időm felett. Jelenleg mások életének az előremozdítása a feladatom, amivel napról napra magamnak is értéket hozok létre.

Leginkább önmagam korlátainak feszegetésével és a mindennapi megújuláshoz szükséges készség fejlesztésével, ami nélkül nem lehetne teljesíteni azokat a dolgokat, amiket megígértem.