Keresés ebben a blogban

2010. augusztus 3., kedd

Hajnali repülés



Reggel ötkor felkelni nem tartozik a mindennapi rutinjaim közé. Amennyiben van választási lehetőségem, inkább alszom még egy kicsit. Jelenleg mivel vitorlázó repülő világbajnokság van a hazai reptéren, és napközben a légtérben több mint 150 repülőgép kavarog, nem ideális a gyakorlati vizsgafeladatok tréningezésére.

A nemzetközi pilótacsapat a lakókocsikban minden bizonnyal nagyon örült a hajnali motorindításnak. Annak érdekében, hogy mielőbb vissza tudjanak aludni, igyekeztem gyorsan elhagyni a várakozó pontot.

Már csak másfél óra közös repülés egy hatósági vizsgáztatóval, és utána némi utánajárás a hivatalos papírért, aztán önállóan dönthetek arról mikor, hová és kivel repülök.  Ma egy hónapja, hogy utoljára elhagytam a földet. Az elméleti vizsga időszakában megvontam magamtól ezt az élményt. Tegnap hajnalban volt az első, ma reggel a második „böjttörés”, amit izgalommal vártam. Hiszen ennyi kihagyás után az igazi készségszinten lévő reptudásomat fogjuk felmérni. Már tegnap bebizonyosodott, készen állok a vizsgára. Most csak egy időpontra várunk a hatóságtól. Nem akarom elkiabálni, mert minden bizonytalan, de talán holnap….

Hajnalban készítettem néhány hangulat fotót a várakozó gépekről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése