Keresés ebben a blogban

2010. augusztus 31., kedd

Csalamádé

Felsorakoztak azok az események, amelyekről érdemes lenne egy-egy bejegyzésben megemlékezni.
Viszont átalakulóban vannak bennem és körülöttem az életem dolgai, így ritkábban és megfontoltabban fogalmazok még egy ideig.  

Hírek röviden:


Hanna először sétált velem kettesben az utcán és első alkalommal etettem az ölembe ültetve, így legalább az Édesapja és az Édesanyja végre nyugodtan ebédelhetett az asztal másik oldalán.


Az utcán galambot szeretett volna simogatni, de mire odaért a madár mindig elrepült. Szimbólumnak sem utolsó történés, sok mindenhez lehet hasonlítani ezt a pillanatot, ami még előtte áll az életben. 

Persze, amikor majd megtanulja, hogy ez így természetes, már nem lesz csalódott.



Laci Barátom meghívására, eltöltöttünk egy estét a SZIN-en (Szegedi Ifjúsági Napok). 
Három tanulsággal szolgált számunkra ez az este.
  1. A billentyűs hangszerek kimentek a divatból.
  2. A dallam helyett a hangerő és dob-basszuslüktetés került előtérbe.
  3. Mi sem értjük a fiatalok zenéit, ahogy egykor a miénket sem értették.









Múlt pénteken számos utánajárás és szívesség nyomán egy volán buszvezető segítségével éjszaka a kezemben tarthattam a Pilóta szakszolgálati engedélyem.  Furcsa érzés volt, sokat dolgoztam érte és vártam, vágytam rá.

Szombaton nem volt repülésre alkalmas az időjárás, de vasárnap és hétfőn szép élményekben részesíthettem immáron másokat is.  Érdekes érzés, még meg kell szoknom.

Ha az időjárás is úgy akarja, péntek – szombat - vasárnap ismét repülünk!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése